„Jöjjön Budapestre! Pompás látnivalók!! Élmények garmadája!!! Először is, nagyon közel van a ráckevei hajómalom, aztán ott az érdi minaret, a veresegyházi medvefarmról nem is beszélve. Budapestben az a jó, hogy bármilyen irányba hagyja is el, csak klassz dolgok várnak önre!”
Brrrrrrr. Ugye milyen abszurd lenne egy ilyen ajánló? Egyetlen magyar várost sem próbálnak így eladni a turistáknak… kivéve Salgótarjánt: „köröskörül látnivalók – ja igen és van egy város is középen”.
Szó se róla, Salgótarjánnak tényleg páratlan természeti adottságai vannak. Nem nagyon van még egy megyeszékhely, amelynek a főterétől egy kőhajításra már erdős hegyoldalak indulnak – ráadásul két irányban is. És nem hazudnak a turisztikai kiadványok sem, mert Somoskő és Salgó vára valóban gyönyörű, izgalmasak a geológiai tanösvények, a Medves-fensík pedig úgy ahogy van csodálatos. Mégis, amit a városon belül szoktak ajánlani az egyedül a – valóban páratlan élményt jelentő – Bányamúzeum, ami ugye a föld alatt van.
Mintha maga a város nem lenne igazán különleges, csak az, ami körülötte és alatta húzódik! Pedig Salgótarján a maga nemében épp olyan egyedülálló, mint Csongrád, Kőszeg, Eger, Kecskemét, Újlipótváros vagy Oroszlány. Csak míg azokban a népi építészeti, a középkori, a barokk, a szecessziós, a „bauhaus” vagy a szocreál emlékek játszák a főszerepet, itt a későmodern. És bár ez a stílus megjelenik szerte az országban, ilyen szépen tisztán, szinte kizárólagosan sehol másol.
Aki nem hiszi, az lapozzon bele Hartmann Gergely Salgótarján modern építészete, 1945-1990 című könyvébe! Nem kezdek el áradozni róla, mert cseppet sem lenne független a véleményem. Kezdjük ott, hogy nálam is kapható, merthogy a kiadómnál, a Kedves László Könyvműhelyében jelent meg a könyv, Gulyás Attila pazar fényképeivel illusztrálva (aki a Templomséták Budapesten fotósa is volt). A kötet ugyanúgy építészeti sétákra épül fel, mint a kiadó többi könyve. Aki pedig bejárja – vagy csak otthon ülve végiglapozgatja – ezeket, az képet kaphat arról, mitől is különleges ez a város. Leginkább attól, hogy a közvélekedéssel ellentétben, egyáltalán nem hagyományos „szocialista iparváros”.
Először is azért nem, mert nem az ötvenes években vett nagy lendületet a fejlődése, mint mondjuk Dunaújvárosnak (akkor még Sztálinváros néven). Még akkor sem, ha azért ebből a korszakból is szerepel pár szocreál stílusú ház a könyvben. Ez a város ugyanis szinte teljes egészében a hatvanas-hetvenes, kisebb részt a nyolcvanas években született meg, majdnem egységes stílusban, átfogó koncepció alapján. Legalább ennyire érdekes, hogy ez az épületállomány és városszerkezet többé-kevésbé máig fennmaradt.
Salgótarján azért sem átlagos szocialista iparváros, mert bár betonból épültek a lakóházai, összesen három darab panelház árválkodik benne. Ez részben annak köszönhető, hogy a legközelebbi házgyár Miskolcon volt, és nem érte meg ideszállítani az elemeket. Részben pedig annak, hogy a Salgótarján várostervét és számos fontos épületét jegyző Magyar Géza sikeresen harcolt az „elpanelosodás” ellen. S bár van egy-két ház, amelynek elődjével már az óbudai kísérleti lakótelepen is találkozhatunk, többségüket kifejezetten ide tervezték!
Végül pedig azért sem átlagos szocialista város Salgótarján, mert ezek az építészeti megoldások a huszadik század második felében épp úgy megjelentek nyugaton, mint a keleti blokkban. A legszebb példák – mondjuk a városháza, a múzeum, a mozi vagy a garzonházak ikertornyai (valamennyi Magyar Géza alkotása) – simán elképzelhetők lennének egy angol városban is. A sokszor emlegetett Főtér és az ott álló ikonikus épületek (csupa nagynevű építész, Jánossy György, Szrogh György, Finta József művei) szintén inkább nyugat-európai, semmint a szovjet mintákat követnek.
A „hiánypótló” jelzőt kicsit ugyan elcsépeltük már a könyvekkel kapcsolatban, de ez tényleg az. Nem csak azért, mert maga Salgótarján sem kapott elég figyelmet eddig, de a korszak építészete sem. Mivel itt nem egy alaposan megkutatott és dokumentált anyagot kellett megszűrni és lefordítani a nagyközönség nyelvére, a könyv több olyan fontos információt és összegzést is tartalmaz, amit korábban máshol nem nagyon írtak még meg.
Ennek megfelelően a szöveg néhol inkább szakmai, mintsem irodalmi, de aki ismeri a Hartmann Gergely korábbi írásait a Modern Győr, vagy épp a Retropolisz oldalán, az tudja, hogy élvezetes olvasmányra számíthat.
Gulyás Attila pedig most is hozza a tőle megszokott színvonalat: olyan varázslatos képeket készített, amelyek meg tudják mutatni, hogy – a jelenleg nem mindig a legjobb állapotban levő – salgótarjáni házak mitől is olyan értékesek.
Hartmann Gergely Salgótarján modern építészete 1945-1990 című könyvét megrendelhetitek a webboltunkban.
És ne feledjétek, a Brancs Közösség oldalán már előrendelhető tavasszal megjelenő új könyvem, a Templomséták a Balaton körül. Aki támogatói csomag vásárlásável segíti a megjelenést, az nem csak különleges ajándékot kap, de annak a neve is bele kerülhet támogatóként a könyvbe.