top of page

Kovács Dániel könyve rendkívül fontos kiadvány számomra! És ezt nem azért mondom, mert nálam is kapható, mert hát ugye melyik boltos mondana rosszat a saját portékájáról. Itt azonban nem csak üres marketing dumáról van szó.

 

Egyrészt ez volt az egyik sorvezetőm a saját könyvem megírásakor, mint annak bevezetőjében erre utaltam is. Másrészt a Szecessziós Budapest első kiadásáról már kilenc évvel ezelőtt is hatalmas lelkesedéssel írtam az Urbanistán.

 

Márpedig a könyv azóta csak jobb lett! A főváros hihetetlenül izgalmas szecessziós öröksége ugyanis az elmúlt néhány évben számos megújult épülettel gazdagodott. Ezek a házak most új fotóval, vagy akár új szócikkel kerülhettek bele a könyvbe. A 2012-es kiadáshoz képest 24 oldallal és 22 fényképpel bővült az új kiadás, többek közt a káprázatos szépségű Dozzi-villával, amit a mátyásfödi sétámról ismerhettek. A könyv új kiadása a Fiumei úti sírkert és a Kozma utcai izraelita temető mellett az újra látogatható Salgótarjáni utcai zsidó temetőbe is elkalauzol és a sort hosszan lehetne folytatni.

 

Mivel Dani könyvét ugyanúgy Kedves László Könyvműhelye adja ki, mint az enyémet, adta magát a lehetőség, hogy nálam is megvehessétek a Szecessziós Budapestet. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni! 

 

(Remélem én sem, és hamarosan könyvesbolttá alakulok :D)

KOVÁCS DÁNIEL - SZECESSZIÓS BUDAPEST

4 980 FtÁr
  • RENDELÉSI INFORMÁCIÓK

    A rendelés kifizetésére online fizetéssel (PayPal) vagy átutalásos fizetéssel van lehetőség. A kiszállítást az összeg beérkezése után kezdjük meg.

     

    256 OLDAL
    16 x 16 cm


    SZERZŐ: KOVÁCS DÁNIEL
    FOTÓ: BATÁR ZSOLT
    KIADÓ: KEDVES LÁSZLÓ KÖNYVMŰHELYE
    ISBN: 9786150111933

    MEGJELENÉS ÉVE: 2021

  • SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓK

    A csomagokat FOXPOST csomagautomatába vagy házhoz tudjuk szállítani. Csomagautomatába történő szállítás esetén a választott automata nevét a kosárba tételt követően a CSOMAGAUTOMATA/MEGJEGYZÉS (rendelés összesítése alatt) rovatban tüntesse fel!

     

    Szeretnénk felhívni figyelmét, hogy pici boltként, teljesen önerőből működtetjük a webshopot, ezért a rendelések feldolgozása igénybe vehet néhány napot. Nagyon köszönjük türelmét, hálásak vagyunk, hogy nálunk vásárol!

    TOVÁBBI SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓK >>>

bottom of page