Keresés

Ezt gondolom a Média Építészeti Díja idei házairól

Aki a legközelebb lakik az iskolához, az késik el leggyakrabban. Ez jutott eszembe, amikor rájöttem, hogy már tényleg mindenki megírta és kiposztolta a szombati Média Építészeti Díjának eredményét, csak én nem. Pedig nem takarózhatom azzal, hogy nem jutott el hozzám a híre, hiszen ott ültem a zsűriben, sőt én voltam a zsűrielnök. Ez utóbbinak amúgy semmi jelentősége nem volt, de annyira jól hangzik, hogy feltétlenül el akartam dicsekedni vele.


FOTÓ: Gulyás Attlia

Azt tehát már biztosan mindenki tudja, hogy a versenyt a Konkrét Stúdió Üllőn álló családi háza nyerte (lásd alább), míg az egyetemi tervek versenyében Szántó Hunor Albert Táj-Restaurációs Központja győzött. Az első blokkban azt írom le, mi is az a MÉD, szóval akit csak a megépült házak érdekelnek, nyugodtan ugorjon oda!


Média Építészeti Díja: a Szűri és a Zsűri

A Média Építészeti Díját azért hozta létre másfél évtizede az Építészfórum, hogy legyen egy elismerés, amit nem a szakma ítél oda a szakmának. A lap – akkor még zömében építész – olvasói szavazták be a döntőbe az elmúlt év legjobb házait, amelyek közül azután egy laikus, újságírókból álló zsűri választotta ki a legjobbat. A dolog nagy előnye volt, hogy a média kapcsolatba került a kortárs építészettel, az építészek pedig visszajelzést kaphattak arról, mit is gondolnak munkásságukról a szakmán kívüliek.


Aztán teltek múltak az évek, és a rendszeren kicsit igazítani kellett. Többek közt azért, mert sokan felfedezték a díj értékét, és időnként egy-egy nagyobb cég megkérte a dolgozóit, hogy ugyan már szavazzák be a legjobbak közé az új áruházukat vagy székházukat. Ez teljesen szabályos és legális volt, de azért mégis kiszorított több olyan épületet, amit az Építészfórum állandó olvasói esetleg beválasztottak volna. Más kérdés, hogy az ilyen házaktól sokkal érdekesebbé és szórakoztatóbbá vált a showműsor, és – minőségüktől függetlenül – a merítés teljesebb képet adott a hazai építészetről.


Az ilyen zavarok kiszűrésére hozták létre az előzsűrit (szójátékos Bálint barátom szavaival „a szűrit”). Az utóbbi években már ők döntenek arról, hogy mely épületek és tervek kerülhetnek a döntőbe. Ez komoly rangot adott a díjnak, hiszen a médiazsűri már csak az általuk kiválasztottak közül válogathat. Ezért is hangsúlyoztam a díjátadáson, hogy


a valódi elismerést a döntőbe jutás jelenti. Hogy a legjobb öt közül mi, a (Nórát leszámítva) laikusok végül is kit választunk, szinte mellékes.

Az előzsűri nemcsak azért jó, mert ők szakmabeliek, hanem azért is, mert a nemzetközi szakmát képviselik. Az ő megjelenésükkel egészen más szempontok kerültek be a döntési folyamatba, ebben tulajdonképpen nagyon hasonló a feladatuk a médiazsűrihez: kicsit feszegetni a belterjesség határait. Az előzsűrit idén is Indira van’t Klooster (Hollandia), az ARCAM, az Amszterdami Építészeti Központ vezetője, az A10 építészeti újság alapító-főszerkesztője vezette, tagjai pedig Brendan Cormier (Kanada/Egyesült Királyság), Nagy Csaba (Magyarország) és Ștefan Ghenciulescu (Románia) voltak.


Az általuk kiválasztott öt házat és öt tervet pontozta aztán a médiazsűri, hogy kiválasszák a legjobbat. A zsűri elnöke Zubreczki Dávid, szakíró, építészeti mesemondó volt (kacsintós szmájli), tagjai pedig Bagi László, szerkesztő, újságíró (Forbes), Földes András, újságíró, videós (Telex), Géczy Nóra, építész, tervezőművész (Széchenyi István Egyetem) és Zsuppán András, újságíró (Válasz Online).


Na és akkor lássuk az öt finalistát a megépült ház kategóriában.



Családi ház Cserépfalun

Arkt Építész Stúdió / Fábián Gábor, Fajcsák Dénes


Az egri Arkt több szempontból is kivételes iroda. Egyrészt nagyszerű, hogy van egy sikeres, feltörekvő építészcsapat egy megyeszékhelyen, amelyik nem akar mindenáron a fővárosban működni, hanem helyben alkot nagyszerűt. Noszvaji lombházaikkal méltán értek el országos ismertséget. Egészen vicces, hogy lakóházaikat betű-szám kombinációkkal jelölik, mintha valami dobozos termékek lennének, pedig mindegyik a környezetéhez alkalmazkodó, egyedi alkotás. Ez halmozottan igaz erre az épületükre is.


Az idei MÉD versenyzőit számomra azt kötötte össze, hogy valamennyi terv a huszadik század második felében félresiklott településfejlesztési problémákra reagált a maga módján. Ez a jelenség talán ennél a Bükkben fekvő idilli falunál a legkevésbé látványos, de valójában itt is megvolt: a település sokáig az elnéptelenedés, az elöregedés problémájával küzdött. Az építtető az egyik tervező volt, aki családja hétvégi házának újította fel az épületet.


Családiház Cserépfalun – Arkt Építész Stúdió /Fábián Gábor és Fajcsák Dénes – FOTÓ: Mudri László

Mintaértékű átalakításról van szó, mert úgy jelenik meg benne a kortárs építészet, hogy nem sért semmit a hagyományból. A leglátványosabb átalakítás a homlokzatok vakolatának eltávolítása és a hatalmas – üvegfal méretű – ablak behelyezése volt. Ám ezeknél is fontosabbak azok az apró beavatkozások, amelyekkel az eredeti szerkezet megerőszakolása nélkül lehetett korszerűbbé varázsolni a házat. Akit mélyebben érdekel az átalakítás, annak érdemes elolvasni róla Csóka Balázs írását.



Gyermely településközpont épületei

Gereben Marián Építészek / Gereben Péter, Marián Balázs


Míg Cserépfalun nem olyan látványos a félresiklott településfejlesztés, Gyermelyen könnyű kiszúrni. A szocializmus idején mesterségesen létrehozott településközpontok ritkán váltak működőképessé. A recept ugyanaz volt szinte mindenhol, akár fejlődő faluról, akár iparosodó városról volt szó: ledobtak néhány betontömböt (pártház, tanácsháza, rendelő, szolgáltatóház, stb.) és már kész is volt a központ. Amely persze nagyon ritkán vált valóban működőképessé.


Gereben Péter és Marián Balázs nagyon sokféle munkán dolgozott már, az irodaháztól a társasházig, de nemzetközi elismerést az almagyari borterasszal vívtak ki néhány éve. A finom beavatkozásokat itt most nagyobb léptékben, egy egész településközpont szintjén igyekeztek megvalósítani.


Gyermely új településközpontja – Gereben Marián Építészek / Gereben Péter és Marián Balázs – FOTÓ: Danyi Balázs

Nem akarták átalakítani a település szerkezetét, nem próbáltak úgy új központot létrehozni, ahogy azt a hatvanas-hetvenes években tették. Még csak azt sem próbálták eldönteni, hogy most akkor város- vagy faluközpontot terveznek. Egyszerűen alkalmazkodtak a meglévő adottságokhoz és igyekeztek a legtöbbet kihozni belőle. Nem bontottak, kiegészítettek. Akár egyes épületeket, akár a házak sorát újabb házakkal.


Saját bevallásuk szerint a folyamatnak még nincs vége – kíváncsian várom a folytatást.



Családi ház Üllőn

Konkrét Stúdió / Sónicz Péter, Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Tatár-Gönczi Orsolya


A díjat elnyert házat több szempontból is szeretem. Egyrészt mert valódi kísérlet, és a valódi kísérletek azok, amelyeknek nem ismerjük a kimenetelét. A családi házaknak mindig megvolt a maga divatja, a hosszúháztól a Kádár-kockán át a mediterránig, és nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. A Konkrét Stúdió épülete egy teljesen új irányba mozdul el, valami olyat próbál megteremteni, amilyen még nem volt korábban.


A legszebb benne mégis az – és többek közt ezért is tetszik nekem ez az épület –, hogy közben nem dobja teljesen félre a hagyományokat. Ott van a tornác, ott van a hosszanti szerkesztés, amelynek egyik oldalán sorakoznak a szobák és az ehhez hasonló apróságokat lehetne még sorolni.


Ház a dióligetben, Üllő – terv: Konkrét Stúdió – FOTÓ: Sirokai Levente és Ancza Krisztina

Mindeközben alkalmazkodik az azt körülvevő világhoz. Megjelenésével belesimul a közvetlen környezetébe is, de ha az agglomerációs települést vesszük, akkor a tágabb környezetébe is. Olyan anyagokkal és formákkal dolgozik, amelyek a környéken fellelhetők (erről egy gyűjtés is szerepelt a bemutatóban), de azokkal szemben itt igényes végeredmény születik.


Merthogy itt is egy elhibázott településfejlesztésről van szó: a szervezetlenül hatalmasra duzzadt Budapest környéki településekről. Ezek nagy része már nem is valódi település, csak lakóházakkal beépített terület, szinte arculat nélkül. Itt minőséget teremteni és példát mutatni komoly feladat, amit tökéletesen sikerült megoldani.



SA43 társasház

Szelecsényi Balázs, Numbernow / Varga Noémi


Valószínűleg belegázolok több budai lelkébe, de az a helyzet, hogy településfejlesztési szempontból a Hegyvidék társasházakkal telepakolt lejtői semmivel sem értékesebbek, mint Üllő külterületei. Ugyanúgy burjánzottak el itt is az épülettömbök, mint egy rákos daganat sejtjei, minden különösebb szervezettség nélkül, öncélúan.


Nagyon hálátlan feladatot kapott Szelecsényi Balázs és Varga Noémi, akik most először dolgozhattak együtt. Ennek a háznak ugyanis egy ideális világban nem lett volna szabad felépülnie: ha lelkiismeretesek a döntéshozók az elmúlt évtizedekben, nem hagyják, hogy az idilli hegyoldalak társasházteleppé váljanak. Ha azonban mégis felépülhetett ide egy ekkora épület, és még egy lépéssel messzebb kerültünk azoktól a budai hegyektől, amiket szerettünk, akkor legalább annak örüljünk, hogy ilyen ház került ide.


SA43 társasház hegyvidéken – terv: Varga Noémi (Numbernow) és Szelecsényi Balázs – FOTÓ: Danyi Balázs

Ez ugyanis egy jó ház, mely tökéletes választ ad egy teljesen elhibázott kérdésre. A különös formát a terepadottságoknak köszönheti: több irányban lejtő, sokszögű telekről van szó. A ház alakja olyan, mint egy óriási dísztárgy, amit elhelyeztek két út találkozásában. Finom részleteivel nemcsak a terep, de a környező házakhoz is igyekszik igazodni, kiválasztva azokat az elemeket, amelyek a környék modernista épületein megjelennek. Ám nem szolgaian másolja ezeket, hanem egy eredeti alkotássá gyúrja össze. Tetszenek az olyan apró részletek, mint az éles sarkok felett ívben kanyarodó korlátok, vagy a burkolat (mely az alkotók bevallása szerint eredetileg halvány rózsaszín lett volna).


Igen, a legjobb az lenne, ha nem épülne már több társasház a budapesti hegyvidéken, de ha mégis, akkor jó lenne, ha ezt a színvonalat hoznák.



Buszpályaudvar, Budaörs

Intramuros / Dobos Botond, Kurucz Olívia


Ismét egy tájseb, ismét egy tévútra jutott településfejlődés, és ismét egy remek megoldás. A budaörsi buszvégállomás épületében tulajdonképpen nem is maga az épület a lényeg. Sokkal fontosabb ennél a térszervezés.


A városszéli lakótelepek mellett elterülő senkiföldjeinél talán csak az autópálya menti dobozáruházak a szomorúbbak. Itt pedig épp ezek találkoznak. Ebből teret gyúrni, települést szervezni óriási feladat. Ezt egész biztos nem oldja meg egyetlen buszállomás. Ugyanakkor elképesztő, hogy egy ilyen apróság okos átépítésével is mekkora előrelépést lehetett elérni.


Szivárvány utcai buszpályaudvar - építész: Dobos Botond, Kurucz Olívia - FOTÓ: Danyi Balázs

A belső „udvar” kijelölésével, a „kapukkal” irányított gyalogosforgalommal egy teljesen új minőséget hoztak létre a tervezők. Emellett szinte már csak ráadás az épület egyszerű, mégis markáns tömbje az újrahasznosított fémből készült borítással. Több eleme csak szükségmegoldás (a színes felületek is komolyabb burkolatot kaptak volna eredetileg), de még így is példaértékű. Igenis lehet látványos és szép közlekedési csomópontokat is kialakítani szerény forrásból is. És ami ennél is fontosabb: érdemes elgondolkodni azon, hogyan szervezzünk újjá egy évtizedek óta működő állomást, hogy az sokkal jobb legyen.


RENDELD MEG A TÁJÉPÍTÉSZ TÖRTÉNETEK CÍMŰ KÖNYVET KEDVEZMÉNYES ÁRON!

Gyönyörű album, mely a tájépítészszakma szépségeit és nehézségeit mutatja be közérthető módon, a Garten Studio elmúlt 25 évén keresztül. Kertek és parkok, főterek és játszóterek, utcabútorok és zöldfalak, szökőkutak és természetes vizek az ország számos pontjáról, rengeteg színes fotóval illusztrálva.

KAPCSOLAT

HÍRLEVÉL

©2020 Zubreczki Dávid

Zubreczki Dávid 2020 ©