Idén is átadták a Média Építészeti Díját. Vagyis hát átadtam, mert már megint én lehettem a zsűrielnök. Ez utóbbi leginkább a dicsekvésfaktor szempontjából fontos (tényleg jól esik az elismerés!), na meg amiatt, hogy ismét több száz ember előtt standupolhattam egy kicsit, egy olyan menő színpadon, mint az Uránia.
Természetesen most is jókora késéssel, utolsóként írok belőle cikket, de most már legalább nem kell mentegetőznöm, mint a korábbi években, mondhatom, hogy ez már hagyomány (be is jelentettem előre).
Azt valószínűleg már máshol is olvashattátok, hogy a Bánáti + Hartvig épülete és Kopacz Hanna terve nyerte az idei Média Építészeti Díját. Hogy pontosan mi ez a díj és hogyan működik, azt a tavalyi ismertetőnél leírtam részletesen. Pont ugyanúgy zajlott az esemény idén is. A legfontosabb különbség, hogy végre volt élő közönség, illetve hogy kicsit más volt a zsűri a tavalyihoz képest:
Médiazsűri: Bagi László (Forbes) Csernátony Dóra (TV2 Propaganda), Földes András (Telex), Etentuk Inemesit (Art Locator), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Szilágyi Róza Tekla (Artmagazin), Zubreczki Dávid (én), Zsuppán András (Válasz Online). Szakmai zsűri: Tőrös Ágnes, Weiszkopf András, Wesselényi-Garay Andor. Előzsűri: Indira van´t Klooster, Cosmina Goagea, Jakub Moravčík és Nagy Csaba (Archikon, MÉSZ, akivel amúgy nem is olyan rég én is beszélgettem az Auditorium podcast egyik adásában).Na de lássuk inkább magukat a házakat, abban a sorrendben, ahogy bejártuk őket az
"építészet négy lábon guruló szentélyével,"
ahogy Wesselényi-Garay Andor nevezte húszéves, ütött-kopott kocsimat. Természetesen csak azután, hogy elmúlt a halálfélelme, amit a járművezetői képességeim váltottak ki belőle utunk első félórájában.
Bánáti + Hartvig / Bánáti Béla, Hartvig Lajos DLA, Kiss Noémi, Lőcsei Vera, Sánta Bendegúz
Mi ez, és mitől nagy szám? Ez egy nagyon jól kinéző, hatvanas években épült ház, ami eredetileg étterem volt, aztán különböző funkciókban pusztult (százforintos bolt és hasonlók). Ezt vette meg és alakította át saját irodájává az egyik legfontosabb magyar építésziroda. Mindez azért nagyon fontos dolog, mert egyrészt felhívja a figyelmet a későmodern építészetre, amit a nép jelentős része még mindig valami szocialista átoknak tart. Másrészt arra figyelmeztet, hogy nem kell mindig újat építeni: egy régi házból is lehet szupermenő irodát kialakítani. A pincét lemélyítették és szinteket törtek át, hogy világosabb legyen az egész. Nekem a legjobban az tetszett benne, hogy a rosszul szigetelő nyílászárókat, üvegtéglákat sem dobták ki, hanem a tárgyalók falát alakították ki belőlük. Még a régi öntöttvas radiátorokat is meghagyták (ahol nem lopták el azokat az évek során) és újra használatba vették. (Zsupi a Facebookon foglalta össze szépen az erényeit.)
Miről volt vita körülötte a zsűriben? A médiazsűri egyöntetűen el volt alélva. Ezt nem is kell ecsetelnem, hiszen ezt hoztuk ki győztesnek. Egyedül Dóra jelezte, hogy neki kicsit "zajos" lenne alkotómunkához a környezet a sok kábellel, és ez neki inkább egy étterem hangulatát hozza. Ám ezzel senki sem értett egyet: tényleg azt éreztük benn mindannyian, hogy nyugi van, béke és tök jól lehet itt dolgozni. Még Andor is ezt mondta, pedig ő volt az egyetlen, akinek amúgy nem tetszett a ház. Szerinte ilyen megoldásokat már máshol is láttunk, és jó lett volna, ha bontások, meg burkolatalan felületek helyett a modernitás szellemiségét tiszteletbe tartva újítják meg az épületet.
Milyen szerintem? Egyetértek Andorral abban, hogy ez az alkotás nem "eredeti", abban az értelemben, hogy ehhez hasonló átalakításokból jó pár kering az Instán. Ugyanakkor Magyarországon egyáltalán nem természetes, hogy egy nagy presztízsű munkahelyet ebben a szellemben valósítsanak meg, pláne nem egy teljes épület átalakításával. Az, pedig hogy a huszadik századi modern épületetekre nem úgy tekintünk, mint értékes építési területeket foglaló vacakokra, tényleg példaértékű! A végeredmény nagyon klassz lett, egyszerűen öröm benne lenni és irigykedni az itt dolgozókra, hogy milyen jó is nekik. Még a zsűrizés előtt vetette fel nekem valaki, hogy szép-szép mindez, de azért a Bánáti+Hartvig építészetére nem ez jellemző. Valóban, nem az ilyen típusú épületmentésekről ismertek (az egyik, amúgy remek házukról itt a blogon is írtam korábban). De nekem ez is pont tetszik: a saját irodájuknál megmutathatták végre, milyen építészetet is akarnak csinálni valójában. Amikor nem köti a kezüket semmi. Mintha azt üzennék: "kedves megrendelők, ilyet is tudunk tervezni, ha hagytok minket". Nem is lőttem mellé a gondolattal. Legalábbis Hartvig Lajos azt mesélte a színpadon, volt már ügyfelük, aki egy zoomos bejelentkezésnél azt mondta: "pont olyan belsőépítészeti kialakítást szeretnék, mint ami mögötted van".
Építész Stúdió / Félix Zsolt, Fialovszky Tamás, Gulyás Bálint, Kenéz Gergely, Takács Dániel, Varró Dorottya
Mi ez, és mitől nagy szám? Egy hatalmas neobarokk iskola mellé, egy szűk helyre kellett beszuszakolni egy tornacsarnokot egy csomó funkcióval. Úgy, hogy az a legkevésbé legyen zavaró. A végeredmény nem csak ezt a szükséges minimumot teljesítette, de egy olyan építészeti alkotás lett, amilyenhez hasonlót ritkán látunk. Okos, esztétikus, tökéletesen megkomponált terekkel, amelyek szépségét többek közt az adja, hogy látszólag rendkívül egyszerű eszközökkel dolgoztak a tervezők. Azonban a részleteket megvizsgálva kiderül, hogy minden elemében átgondolt, kicsiszolt épületről van szó.
Miről volt vita körülötte a zsűriben? A médiazsűri nagy része teljesen odavolt az épületért. Nem tudom hány ponttal csúsztak le az első helyről, de én a díjátadóig meg voltam győződve, hogy ez a ház nyert. Zsuppán Andris volt egyedül, aki kerek perec megmondta, hogy nem szereti. Régi vitám vele, hogy egy háznál mit is nézzünk. Csak az építészeti alkotást, ami választ jelent egy kérdésre, vagy magát a kérdésfelvetést is? Ő mindig az utóbbi pártján áll, tavaly például az SA43 társasház kapcsán alakult ki közöttünk hasonló vita. Jelen esetben az zavarta, hogy miért kell egy ilyen tömböt belerondítani a Gellért-hegy oldalába, égbe nyúló fémrudakkal, ami olyan mint egy határkerítés. Ezzel szemben a szakmai zsűri az egekbe magasztalta az épületet, miszerint az elmúlt évtized legjobb alkotása ez.
Milyen szerintem? A környezeti kérdés szempontjából egyetértek a Zsupival, de én a házat pontozom. Ez a ház pedig tényleg nagyon klassz. Amikor a fenti fotót megláttam, azt hittem, hogy egy látványtervet látok. És nem a profi fénykép miatt, a helyszínen is ez volt az érzésem. A kerítést alkotó rudak végéről hiányzik a vízszintes lezárás, azt csak az agyunk "rajzolja" oda, és ez a képzeletbeli vonal egészen légies és fantasztikus látványt eredményez. Ismétlem: mindezt annyival érték el, hogy függőleges fémrudakat helyeztek "burkolatnak" és labdafogónak a tetőre helyezett pályához. És ez csak egyetlen apróság. A ház tele van ilyen természetes megoldásokkal, látszólag semmiségekkel, amik mégis kerek egésszé állnak össze. Egyik részletnél sincs az az érzésünk, hogy ezt lehetett volna valahogy jobban is, természetesnek vesszük, hogy amit látunk, azt nem is lehetett volna máshogy megoldani. Egyedül a mennyezetig burkolt öltözőket éreztem ridegnek még úgy is, hogy szép kontrasztban vannak a sötét folyosóval.
Helyiiroda és AU Workshop / Szacsvay Gergely, Szederkényi Lukács, Ghyczy Dénes Emil
Mi ez, és mitől nagy szám? Egy eredetileg postának használt, L alakú tornácos házat építettek át óvodának pár éve, és most eljött az idő a bővítésre. Úgy folytatták a házat, hogy annak megőrizték eredeti karakterét, de logikusabbá, praktikusabbá tették a belső tereit, miközben rengeteg apró ötlettel dobták fel.
Miről volt vita körülötte a zsűriben? Semmiben, ez nem egy megosztó ház. Mindenkinek tetszett, de keveseknek tetszett nagyon.
Milyen szerintem? Rendkívül nehezen fotózható épület (bár azért megnéztem volna, mit hoz ki belőle egy profi fényképész). Egyszerűen nincsenek benne nagy és látványos megoldások, csak sok kicsi szellemesség. Amihez oda kell menni, meg kell fogni, körbe kell járni, rá kell ülni, vagy fel kell rá mászni. Bádogmunkák, fénykutak, felülvilágítók, nyitott fedélszékes tornaterem, gyönyörű szerkezetű galéria. Olyan számomra, mint a népi építészet. Egy parasztházon semmi sem öncélú. Mindent azért faragtak, falaztak, tettek és méreteztek a helyére, mert az volt a legkézenfekvőbb a mesterek számára. A végeredmény pedig szép és ésszerű lett. Csak úgy mint ezen az óvodaépületen.
Váncza Művek / Váncza László, Kolláth Zsuzsanna, Váncza Márk
Mi ez, és mitől nagy szám? Egy csúnyán agglomerálódó település szélén mutatta meg ez az épület, hogy szépen lehet illeszkedni egy régi pincesorba úgyis, hogy közben egyértelműen kortárs alkotás születik. Három löszfalba vájt pinceszájra emelték a házat: az egyikből tároló, a másikból garázs, a harmadikból a ház egyik helyisége lett. A belső tér szervezésének logikája jelenik meg a külsőn is, amelyen a legmeghökkentőbb eleme a földszinti ablakok hiánya az utcafronton.
Miről volt vita körülötte a zsűriben? Ezt a házat mindenki szerette, dicsérte, legfeljebb a belső boltív túlzott hangsúlyozását hozták fel ellenpéldaként. Ám valahogy senkit nem hozott tűzbe. Pedig.
Milyen szerintem? Pedig nekem ez volt a kedvencem - igaz, nagyon hosszas vacillálás után választottam ki. Az öt épület ugyanis nagyon hasonló színvonalú volt, muszáj volt keresnem egy olyan mutatót, amelyik alapján megkülönböztethető valamelyik. Nos nekem ebben az tetszett, hogy megjelenik az alkotás "kifelé" is. Nagyon maradi, komoly kritikushoz méltatlan hozzáállás, tudom, de mondjuk azt, hogy "van utcai homlokzata". Egy olyan épület, ami annak is mond valamit, sőt annak is örömet jelenthet, aki nem használja, csak előtte elsétálva találkozik vele. Fontosak az üzenetek, a szerkezetek, a folyamatok, a gondolatok (ezek mind ott vannak ebben az épületben is!), de egy átlagembernek a házak mégis azokat az építőelemeket jelentik, amikből összeáll a városuk. Ez pedig nem csak funkcionális és önmagában is szép építőelem, de tökéletesen illeszkedik a többi közé is.
Partizan Architecture / Hory Gergely, Major Zoltán, Müllner Péter
Mi ez, és mitől nagy szám? Ez egy könnyűszerkezetes ház, vagyis előregyártott elemekből épül. Az ilyenek összerakására ritkán kérnek fel építészirodákat. Elsőre olyannak tűnhet a nevezésük, mintha egy iparművészeti versenyen valaki egy IKEA-bútor összerakásával jelentkezne. Na persze a Partizan nem véletlenül került be a legjobb öt közé! Ők ugyanis ahol csak lehetett meghekkelték a rendszert. Ezt az extrém terepadottságok miatt amúgy is muszáj volt, de tovább mentek egy csomó részlettel. Például több helyen láthatóvá tették a faelemeket (érthetetlen, hogy miért rejtik ezt el a gyártók, amikor ez valódi hozzáadott értéket jelent). Ám a legfontosabb fejlesztést nem is ezek az apróságok, hanem a variálhatóság jelentette. Egy hatfős család számára építették a házat, akik persze szeretnék majd átalakítani azt, ahogy nőnek fel a gyerekek. Az épület egyik felébe kerültek ezért a fix részek: közlekedők, kiszolgáló egységek, vizes blokk. A másikba pedig lakóterek, amik később igény szerint alakíthatók.
Miről volt vita körülötte a zsűriben? Ez a ház érdekes módon úgy volt megosztó, hogy több embert "saját személyén belül osztott meg". Mert egyfelől nagyon szuper az egész szisztéma, a hozzáállás. Ráadásul a végeredmény nem az alkotóknak vagy a megrendelő családjának állított "emlékmű" lett, ahogy Gellért fogalmazott, hanem egy igazi otthon. Ugyanakkor Andor szavaival élve kicsit "öreges" is, amit Laci azzal pontosított, hogy: "nem öreges, hanem osztrák".
Milyen szerintem? Ennél a háznál tökéletesen ugyanazt - vagyis ugyanazokat - éreztem, amit többen mások is. Nagyon klassz, nagyon szellemes, fantasztikus lenne egy ilyen házban élni, de mégsem érzem benne azt a bizonyos lángot. És akkor ez persze már megint jó kérdés, hogy most akkor mit pontozunk. Hogy mennyire jó egy ház vagy hogy mennyire lángos? Az azonban egyértelmű, hogy az övék volt a legjobb prezentáció: a profi fotók mellé, mindenhol odatették a család saját képeit is. Az épület mellé az otthonét. Ezzel pedig a ház legfőbb erősségét sikerült kiemelniük.
Érdekel az építészet? Olvasd el valamelyik könyvemet vagy gyere el velem sétálni egyszer!