A könyvem leadása, majd a megjelenése körüli felhajtás miatt rengeteg dolog megírása maradt félbe az év végén. Aztán végül úgy alakult az élet – magyarán a járványhelyzet –, hogy talán nem is baj, hogy nem kapkodtam el semmit. Felesleges lett volna írni olyasmikről, amik jelenleg amúgy sem látogathatók. Mindenesetre elhatároztam, januárban sorra letudom az összes tartozásom.
Ezek közül az egyik legizgalmasabb mindenképp a kecskeméti Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának új épülete, amit még november elején, szikrázó napsütésben járhattam be Csák Andrással, aki az építés műszaki ellenőre volt. Alig néhány nappal később be is zárt a ház, az ország egyetemei online oktásra álltak át. Ha azonban tavasszal újranyithat az épület, érdemes felkeresni, mert egészen eredeti alkotásról van szó.
Helyszínválasztás Kecskeméten
Az új campus az egykori kecskeméti kórház helyén, barnamezős beruházásként épül Máriavárosban, külvárosi környezetben, az 52-es út mellett. Ideje volt, hiszen eddig kevesen gondoltak Kecskemétre úgy, mint tipikus egyetemi városra, annak ellenére, hogy korábban is voltak felsőoktatási intézményei. Ráadásul egyből egy olyan campusa lesz, amely nemzetközi mércével mérve is jól fog kinézni. Azt kicsit sajnálom, hogy a központtól vagy félóra gyaloglásra esik, mert az egyetemi élet mindig jót tesz a belvárosoknak. Igaz, Kecskeméten egy ekkora új oktatási központot nehezen lehetett volna beilleszteni a belső településszövetbe, meg azért számos előnye is van a helyszínválasztásnak.
Egyrészt, hogy a fejlesztés mindenképpen jelentős lépés a terület rehabilitálásában, és akár egy új városközpont kialakításában. A közlekedési kapcsolata nagyon jó Budapesttel (Ferihegyről kevesebb mint egy óra alatt ide lehet érni autópályán), szóval ami a városnak hátrány, az az egyetemi campusnak előny: gyakorlatilag belső területek érintése nélkül lehet elérni. Sajnos kötöttpályás közlekedése nem igazán van, bár nagyon közel esik hozzá egy vasútállomás. Kecskemét-Máriavárosban azonban jelenleg csak néhány személyvonat áll meg, de persze ennek a megléte azt is jelenti, hogy van lehetőség a kapcsolat kiépítésére.
A helyszín javára írható még, hogy közvetlenül mellette már most is működnek egyetemi létesítmények. Ezekkel később közvetlen kapcsolatba is kerülnek majd az új épületek, de erről majd később.
Az új campus szerkezete
Az egyetemi negyed terveit a LIMA Design és a Bánáti + Hartvig Építész Iroda jegyzi. Utóbbiak amúgy az utóbbi időben nemcsak jól ismert projektjeikkel hívták fel magukra a figyelmet, hanem azzal is, hogy indítottak egy érdekes podcastet, ami a hazai építészszakmában egészen egyedülálló. És akkor lássuk magát a fejlesztést!
Megvan a szépsége a hosszú évtizedek vagy akár évszázadok alatt szervesen fejlődött, és az egyetlen nagy mesterterv alapján felépített campusoknak is. Mindenképp a második a nehezebb feladat, erre láthatunk példát most Kecskeméten is. Az egységes tervet ráadásul úgy kellett kialakítani, hogy az évek alatt, több ütemben megvalósuló egyes fejlesztései után ne maradjon befejezetlenség érzésünk. A már elkészült első ütem alapján ez sikerült: az épület önmagában is megállja a helyét, nem csak majd a rendszer részeként.
A campus ugyanis hat épülettömbből fog állni, ebből kettő kollégium, a többi klasszikus egyetemi funkciókat foglal majd magába: oktatás, adminisztráció, könyvtár stb. Bár azonos stílusúak, a látványtervek alapján mégis van bennük annyi egyéniség, hogy ne váljanak unalmas sorozattá. Valamiképpen megidézik a szervesen fejlődött központok hangulatát, ugyanakkor tudatos elrendezésükkel okosan formálják a teret. Felépültükkel létrejön egy olyan belső park, amelyben az ember úgy érzi, hogy „bejött” az egyetemre, de nem annyira zárt, hogy bárkit is elrettentsen a besétálástól. (A tájépítészeti terveket a Garten Studio készítette, akikről alig pár hete jelent meg egy könyvem.)
Ezt a belső világot az a gyaloghídrendszer is erősíti, amely körbefut a házak között. Olyan, mint egy kerítés, amely lehatárol egy kertet, ugyanakkor fizikailag nem tart távol senkit. Ráadásul az egyetemi területet határoló utak felett is átível, így bekapcsolja majd az új campusba a régi felsőoktatási létesítményeket is. Az egészet – egy alföldi városoknál különösen fontos – építészeti jelként egy torony egészíti ki, amely kilátóként is működik majd.
Persze mindez egyelőre még csak látványterv. Az azonban nagyon biztató, hogy az első megépült elem pontosan olyan, mint ahogy az a látványterven kinézett, ami azért nem magától értetődő felénk. (A szikrázó napsütéssel és a zöldellő fűvel még külön szerencsém is volt, tényleg olyan volt minden, mintha számítógépes grafika lenne.)
Az oktatási központ
Az első épület az oktatási központ lett, ez az, amit már használnak is (vagyis használtak, amíg a járványhelyzet engedte). A szabálytalan, kerekded alaprajz nem teljesen öncélú: a hat elem együtt egy magasabb szintű formát ad ki, ami annyira markáns megjelenésű, hogy a létesítmény logóját is ez adja.
A szerves forma azonban önmagában is megkapó. Aki elhalad előtte a városba tartó úton, az egészen biztos felkapja rá a fejét. A megjelenését az a lamellarendszer teszi még egyedibbé, amely első ránézésre csak díszítés, pedig szó sincs öncélú dizájnról. Ezek fényerősségtől függően automatikusan nyíló és záródó árnyékolók. Még az előttük keresztbe futó, „szögletes érhálózat” sem pusztán azért van ott, mert jól néz ki: ezek rejtik a lamellákat mozgató szerkezetet.
Persze vannak elemei háznak, amelyek arra utalnak, hogy akkor lesz teljes, ha felépül az egész campus. Például az, hogy nincs főhomlokzata, a diszkréten elrejtett főbejárata pedig nem az utca felé néz. Mindez azonban helyére kerül, amikor elkészülnek a szomszédai, hiszen az épületek egymás felé, a közös belső térre nyílnak majd. A főbejárat pedig kétszintes lesz, hiszen a gyaloghídrendszeren keresztül az első emeleten is besétálhatunk az aulába.
Abba az aulába, amely igazi örömöt jelentett számomra (még úgy is, hogy én a kevésbé impozáns irányból, hátulról érkeztem meg). Számos cikkben leírtam már, hogy nagyon zavaró, ahogy a huszadik század végére a magyarországi építészetből fokozatosan elveszett az előcsarnok jelentősége, a megérkezés élménye. Leginkább persze a társasházaknál figyelhető ez meg, ahol minden hasznosítható négyzetmétert sajnál beáldozni a fejlesztő. Itt szerencsére bőkezűen bántak a térrel: az épület két fele – ha úgy tetszik két szárnya – között tágas aula nyújtózik.
Ez a nagyvonalúság már önmagában klassz, de ennek a helynek funkciója is van – ottjártamkor például valamilyen szakmai rendezvénynek adott helyet standokkal, molinókkal, miegymással. Ráadásul elég nagy a hely ahhoz, hogy érvényesüljenek a belsőépítészeti megoldások: a nagy lámpák, a padok és a lépcső korlátján kialakított óriás abakusz. Ez a felnagyított golyós számológép nemcsak a gazdasági iskolára utal, de csúszkáló elemei kirajzolják a létesítmény logóját is – szerencsére egészen finoman, nem valami cégérként.
Az igazán látványos belógatott „tárgy” nem is díszítőelem. Ez a Tőzsdetojásnak keresztelt gigantikus buborék egymás felett két kis tantermet foglal magába, melyeket két különböző szintről, hidakon lehet megközelíteni. Ha egyszer elkészül a teljes, épületek közti hídrendszer, ez még jobban rá fog erősíteni a „kinn is, benn is” érzésre. Mielőtt valaki megkérdezné: igen, ennél jóval egyszerűbben és olcsóbban is ki lehet alakítani két oktatási helyiséget, mindenféle gömbök, tartó- és merevítőrudak nélkül is. Csak hát a századfordulós Pest díszes kupolái sem azért épültek, mert így lehetett a legegyszerűbben megoldani a tetőfedést. Ennyi extravagancia igenis elfér egy egyetemi főépületben, amelyik országos szinten is rangos megjelenést szeretne elérni.
Ilyen praktikus, de azért mégis leginkább az ámulatba ejtésre játszó megoldás a nagyelőadó kialakítása is. Biztos, hogy egyszerűbben is le lehet választani egy 500 fős teremből egy 80 és egy 120 fős helyiséget, mint itt, de elegánsabban nem nagyon. Ezen a helyen ugyanis nem a színpad forgó, hanem a nézőtér két hátsó egysége. 180 fokkal elfordítva leválasztódnak a nagyelőadóról, és egy addig rejtett előadói pulpitus tárul fel előttük, saját vetítőfelülettel, bejárattal. De ha nem pörgetünk-forgatunk semmit, akkor is különösen szép az auditorium belső szerkezete, a nádasokat megidéző oldalfalakkal és a katedra felett repülő, stilizált madarakkal.
Ez az épület oktatási fele, ahol a tantermek és egy büfé is van. Az utóbbiakban nincsenek nagy megfejtések, csak sok apróság – például, hogy rengeteg konnektor van a különböző kütyük töltéséhez. Ugyanakkor logikájában az egész épületszárny ugyanolyan, mint a tojás, az előadó vagy az aula pihenői. Különbözőképpen belakható közösségi vagy éppen egyéni terek láncolata, amelyek mind a tanulás vagy a tanítás terei lehetnek.
Az aula másik oldalán van a „tanári”. Ez az oktatók és a létesítményüzemeltetők otthona, hagyományos irodafunkciókkal, szobákkal, termekkel, tárgyalókkal. Ugyanakkor szabályosan el van zárva a „zsibongótól”, és a fal amúgy tűzszakaszhatár is. Ennek a csendes, alkotásra, kutatásra, munkára és feltöltődésre alkalmas térnek a hangulatát egy tetőterasz és egy kvázi belső kert erősíti. Az utóbbi az izgalmas. Itt egy hangsúlyos zöldfallal és egy komolyabb növénybeültetéssel zöldített térről van szó, mely az épületrész szíve, és amely felett a gangosan futó folyosók szintén az épületközi hídrendszert idézik meg.
A kert a nagy üvegeknek köszönhetően kintről is beköszön. A kórház idejéből itt maradt fákat új telepítésű, harsányan friss zöld gyep egészíti ki. Az egyszerű, homogén zöld rengeteget dob az épület látványán. Amúgy meg már az egyetemisták is birtokba vették – ha szép az idő, kiülnek rá. Persze igazán akkor lesz élvezhető a park, ha „a kör bezárul” és létrejön az egyszerre nyitott és zárt belső kert.
Meg fogom nézni azt is.
FOTÓK: Zubreczki Dávid
