Egy hónapja elfogadtam egy kihívást: igyekezni fogok 50 kilométeren belül termelt élelmiszereket venni harminc napon keresztül. A pontos vállalásaimat itt foglaltam össze, az élmények egy részét pedig ebben a Facebook-csoportban osztottam meg hetente többször sok más résztvevővel együtt. Ez utóbbihoz csatlakozni most is érdemes, mert nem lankad a lelkesedésünk, ráadásul hátra van még egy izgalmas záróbuli kerekasztalbeszélgetéssel, koncerttel és más pompás dolgokkal. A tanulságokat, tapasztalatokat mindenesetre az alábbi posztban foglalom össze. (Vagyis posztokban, mert olyan kövérre hízott a cikk, hogy több részbe szedtem.) Kezdjük az első tapasztalattal!
Rájöttem, hogy már nem vagyok tudatos vásárló
Ez elég szomorú felismerés, mert annak tartottam magam. Volt is valami alapja, ugyanis vagy húsz évvel ezelőtt tényleg az voltam. De azért egy-két megtartott szokást kivéve sajnos ez már nem mondható el rólam. A legtöbbször a közeli hipermarketben vásároltam, és elég gyakran dobáltam be úgy termékeket a kosaramba, hogy nem is néztem a származási helyet, csak azt, hogy minden hozzávaló meglegyen a recepthez.
Szóval az első lépés a tudatossá váláshoz a felsimerés volt (ezzel persze nem mondok újat, minden változásnál ez az első lépés).
Szerencsére elég sokat sikerült változtatni ezen az elmúlt hónapban. Nemcsak azért, mert egy hónapja nem voltam hiperben, hanem mert még a hentestől vagy zöldségestől is megkérdezem, honnan való a hús vagy a zöldség.
Na de ne szaladjunk előre! Először is a saját kamrámban, hűtőmben és mélyhűtőmben néztem körül a kihívás elején, mégis honnan vannak azok a termékek, amik körbevesznek. Elég jól felszerelt spejzem van, szóval ért pár meglepetés. Lássuk őket sorra!
Kamramustra
A legtöbb külföldi élelmiszer a háztartásomban olasz és német volt. Ennek az az oka, hogy az olasz konyha közel áll a szívemhez, és a német Lidl közel van az albimhoz.
Sajnos elfelejtettem megszámolni, hány ország képviseltette magát nálam, de elég sok. A legmeglepőbb a román zsemlemorzsa, a kínai gesztenye, a francia kukoricakonzerv és a kanadai (!) lencse volt. Ez utóbbin hökkentem meg a legjobban, pedig nem kellett volna.
Tudom, hogy a kihívás szempontjából ez nem pozitív, de azért kicsit tetszett, hogy hány magyar településről és megyéből érkeztek áruk hozzám Zalától Csongrád-Csanádig.
Elszomorított, hogy a sajátmárkás termékeknél (pl. liszt) olykor csak annyit tüntetnek fel, hogy Magyarország – gondolom így könnyebb lecserélni a beszállítót.
Ennél is zavaróbb, hogy számos termékre csak a forgalmazó van ráírva, a gyártó egyáltalán nem szerepel. Ez főleg olyan esetekben bántó, amikor egyértelműen nem hazai vagy európai élelmiszerről van szó, mondjuk a fűszereknél.
Vannak egészen értelmezhetetlen dologok. Például amikor egy étkezési sóra csak annyi van ráírva, hogy a gyártási helye (!) egy szabolcsi tanya.
Kifejezetten bosszantanak az olyan meghatározások, hogy „Európai uniós olívaolajok keveréke” vagy amikor egy vörösborecetre az van írva, hogy „Készült Olaszországban. A vörösborecet részben nem Olaszországból származik”.
Visszatérve az 50 kilométeres kihíváshoz: csak két terméket találtam, amely Budapestről származott, de egyik sem élelmiszer volt. Egy virágföld és egy szobanövény-tápoldat.
A poszt témájához csak közvetve kapcsolódik, de a kamramustra kellemes mellékhatása volt, hogy megtaláltam olyan dolgokat, amikről teljesen elfeledkeztem. Ezek jellemzően száraz hüvelyesek, élményvásárlással beszerzett konzervek és hasonlók voltak, de akadt pár érdekesebb találat:
végtelen ideig elálló keménycukorkák;
nagyjából öt évvel ezelőtt lejárt eperlevéltészta, amit meg is főztem egy húsleveshez, teljesen jó volt;
saccra úgy tíz évvel ezelőtt vásárolt cukrozott kakaó, amit még a gyerekeim miatt vettem, de ők közben felnőttek. Kipróbáltam teljesen jó, így aztán a kihívás alatt legálisan juthattam csokoládéhoz, hiszen ez tényleg újrahasznosítás;
2021-es Karácsonyra sütött tésztalapok maradéka papírzacsiban (ehető!),
2020-as Karácsonyról lefagyasztott mézeskalácstészta, amit lehet hogy majd idén Karácsonyra sütök ki. Vagy a jövő évire.
A következő posztokban majd kitérek arra is, mit hol vásároltam a kihívás alatt, addig is kövessétek az 50 kilométeres Facebook-csoportot és gyertek el a záróbulira az Aurórába október 30-án vasárnap (nyugi, másnap szünnap).