A fotózás közben véletlenül megjelenő macska történetét már elmeséltem Instagramon, de most végre az újság is megjelent hozzá. Mivel ez a magazin csak fitnesz- és jógastúdiókban, meg magánorvosi rendelőkben érhető el, kiraktam az oldalt Facebookra.
Ha ott nehezen lenne olvasható, idemásolom az egész szöveget, íme:
Nincs munkahelyem, így aztán nincs munkából hazaérkező rutinom se. Mindig arra sétálok hazafelé jövet, amerre épp a legkellemesebb. A mátyásföldi villanegyed tele van szebbnél szebb útvonalakkal, van miből választani. Olykor ugyan kicsit megsértődöm valamelyik utcára, mert azért évről évre sikerül valamit elbénázni a környéken. Itt egy fasor helyén parkolót alakítanak ki, ott gyümölcsfák helyett homokkal szórnak fel egy udvart, amott egy családi ház kertjét szüntetik meg, hogy legyen hely néhány elárusítóbódénak. Ráadásul egyre több az ellenséges, át nem látszó kerítés.
Duzzogásom azonban csak pár napig, legfeljebb néhány hétig tart. Belátom, hogy ezek a változások semmik ahhoz képest, amik a huszadik században zajlottak le ezen a környéken. Arról nem is beszélve, hogy ha minden házunkhoz vezető útvonallal összevesznék, akkor legfeljebb helikopterrel mehetnék haza. És hát folyamatos pusztulása és igénytelenedése ellenére még mindig messze ez Pest legszebb része – legalábbis szerintem.
Szóval kiválasztom a legszebb útvonalat, ami többnyire a Pilóta utcán, Ómátyásföld főutcáján keresztül vezet. Szecessziós és historizáló villák fogják közre, pompás kerítésekkel és kapukkal. Az utóbbiak különösen izgalmasak, mindegyikük máshogy szép. A számomra legkedvesebbet lilaakác fonja be: tavasszal olyan mintha egy gigantikus virágcsokron keresztül lehetne belépni a kertbe. De télen is lenyűgöző! A szecessziós kapu kovácsoltvas díszei észrevétlenül tekergőznek át a valódi növényi indákba. Persze aki először lép be az utcába, azt valószínűleg nem ez ragadja meg, hanem a hatalmas platánok alkotta fasor a két oldalon, mely a templom előtt Y alakban válik ketté.
Merthogy minden romlása ellenére, van, amiben sokkal szebb ez a környék, mint virágkorában volt. Száz év alatt gyönyörűre öregedtek a növényei. Amig ezek megvannak, mindig jó lesz hazasétálni közöttük.