Keresés

Bárcsak ilyenek lennének a nagyvárosi parkok a 21. században!

Frissítve: máj. 1.

Az Év Tájépítésze Díj átadása minden évben remek móka: a jelöltek három munkájukat mutatják be, mellettük pedig újságírók mondanak „védőbeszédet” (köztük néhány éve én is), amit a zsűri tagjai meghallgatnak, aztán döntenek.


Idén a koronavírus belerondított a hagyományba: nem mondhattuk el a laudációkat, azokat csak írásban juttathattuk el a döntőbírákhoz. A győztes 2020-ban Kincses Krisztina lett, akinek szívből gratulálok, de aminek igazán örültem, az persze Herczegné Ghyczy Zsuzsanna és Vojtek Tímea különdíja volt – merthogy az ő munkájukról én írtam dicsérő szavakat. Ezúton teszem közzé tehát a laudációt, melynek főleg az első, Sóstóról szóló részét ajánlom mindenki figyelmébe! Át is adom a szót magamnak:

 

Milyen lesz a jövő parkja? Lehet, hogy intelligens térkővel lesz kirakva, és az okospadon ülve interaktív szemetesbe dobhatjuk a multifunkciós hulladékot. És persze közben rettenetesen fenntartható lesz az egész.


Lehet.


Én mégis inkább abban bízom, hogy a 21. század parkjai olyanok lesznek, mint a Sóstó. Ugyanis szerintem az a jövő útja, ami Herczegné Ghyczy Zsuzsanna és Vojtek Tímea, vagyis a KörTeKert munkája nyomán kezd kirajzolódni Székesfehérváron: finoman, tapintattal nyúlva a megőrzendő természeti értékekhez.


Fotó: Csete Gábor
Fotó: Csete Gábor

Sóstó


A Sóstó természetvédelmi területet teljesen körbeöleli a város. Egyik vége szigorúan védett, nem is látogatható, a másik végén már ott a fehérvári stadion. Az ilyen településekbe érő természeti tájakból leggyakrabban rengeteg építéssel, fejlesztéssel lesz szabályos, rendezett városi park – s az átalakulás során épp a természetesség, az ökológiai sokszínűség vész el.


Itt épp ennek az ellenkezője történt.


A tavat gyakorlatilag újra kellett alkotni, hiszen az elmúlt évtizedek alatt szinte pocsolyává zsugorodott. A munka során folyamatos egyeztetések zajlottak a vízépítő mérnökökkel, hogy ne pusztán vízügyi problémaként tekintsenek a területre, hanem a természetvédelmi és tájképi szempontokat is vegyék figyelembe. A partvonal kialakításánál, a vízmélység és a vízborítottság meghatározásánál ornitológusok és ökológusok segítettek, hogy a végeredmény a legkedvezőbb legyen az itt élő állatoknak. Születtek szigetek, lagúnák, nádasok, amelyek kifejezetten bizonyos madárfajok kedvéért kerültek a tervbe.


Fotó: Bácskai Gergely
Fotó: Bácskai Gergely

A végeredmény gyönyörű természeti táj lett. Nem véletlenül. A természetvédelmi és vízügyi szempontok mellett a két tájépítész szépet akart alkotni. A szigetek, a nádfoltok, a megcsillanó nyílt víztükrök szándékosan kerültek oda, ahova. A jó ízléssel kialakított napozóstégről nézve festői táj tárul elénk.


Ez tulajdonképpen egy kortárs tájképi kert.


Olyan, amilyeneket a huszadik század elején építettek nálunk utoljára, csak itt nem hatalmas fákkal és gyepfelületekkel, hanem náddal és vízzel dolgoztak az alkotók.

Fotó: Bácskai Gergely
Fotó: Bácskai Gergely

Elindulva az északi csücsökből – mely még finoman rímel az épített környezetre és stadionhoz tartozó szabályos parkra –, olyan mintha kirándulnánk. Pedig végig egy százezres megyeszékhely belterületén járunk, egy közelmúltban kialakított ösvényen. Minden a helyén van, semmit nem érzünk feleslegesnek. Nincsenek szilárd burkolatú utak, sőt egy idő után a szórt burkolat is elfogy. Nem természetes hatású, hanem valóban természetes ösvényeken sétálhatunk vagy futhatunk. Vannak sétányok, amelyeket csak kaszálással hoznak létre időről időre.


Az anyagválasztás sem véletlen. Az elbontott régi bürühidak fáját nem hulladéknak tekintették, abból lett az új utak szegélye. A mederből kikotort iszapból pedig sziget és új partfal épült. Ezek megerősítésénél egy ősi technikát, oszlopok mögé beszuszakolt rőzsekolbászokat alkalmaztak, ami a természetvédelmi szakemberek figyelmét is felkeltette: ha beválik a technológia, a Velencei-tó élőhely-rekonstrukciójánál is alkalmazni fogják.


A vesszőből készült vejsze egyszerre térinstalláció, gyerekjáték és néprajzi bemutatóhely. Mellette a hatalmas pókhálómászóka is okosan tanít. A madárlesfalak, az útjelző táblák, a telepített tündérrózsák csupa olyan apróságok, amelyek a természeti tájból városi parkot varázsolnak anélkül, hogy a hely elveszítené eredendő báját. A bürühídon megközelíthető kunyhó egyszerre kínál ideális madárlest, és idézi meg a tájképi kastélykertek kötelező pavilonját. De nem csak tájépítészeti szempontból romantikus alkotás: megépülte óta a szerelmespárok egyik legkedveltebb találkahelye lett.

Fotó: Bácskai Gergely
Fotó: Bácskai Gergely

Az információs felületek cortenből készültek. Az alkotók biztos kézzel nyúltak ehhez az anyaghoz, hiszen Tímea és Zsuzsanna Cortárs néven gyönyörű kerti dizájntárgyakat készítenek belőle. Itt azonban egyszerűen a legkézenfekvőbb megoldást választották. A mocsaras Sárrét szélén semmi sem indokolja az országszerte elterjedt, de itt tájidegen rönkfatáblák használatát. A corten viszont időtálló, nem igényel kezelést, és hogy mennyire szépen simul a környezetébe, arról bárki meggyőződhet, aki végigsétál a tó partján.