Az egyik legszórakoztatóbb építészeti rendezvény a Budapesti Építészeti Filmnapok. Egy olyan esemény, ahová nem csak építészeknek, hanem bárkinek érdemes elmennie, akit kicsit is érdekel ez a téma, mert móka van és kacagás, meg nagy beszélgetések. (Tavaly a karantén pont ezt vette ki belőle, de a filmek persze akkor is érdekesek voltak.) Igaz, mókás-kacagós rendezvényből elég sok van, de a BÉF nagy előnye, hogy szakmailag is rendkívül megalapozott. A Kortárs Építészeti Központ minden évben olyan filmeket hoz el, amelyek nem csak izgalmasak, szórakoztatók, de rengeteget lehet belőlük tanulni. Vagy csak egyszerűen beindítják a gondolatainkat, hogy mi hogyan oldanánk meg egy felvetett problémát.
Mikor idén is felajánlották, hogy előzetesen megnézhetek egy filmet, és írjak róla, egy teljesen szokványosnak tűnőt választottam a programból. A Breuer Bohémjai egy hagyományos életrajzi filmnek tűnik a leírás alapján, de egyáltalán nem az.
Pedig a leghíresebb magyar építész életéről egy hagyományos életrajzi film is nagyon izgalmas lenne. Egy 18 éves pécsi fiú Bécsbe utazik, hogy ott művészetet tanuljon, ám onnan tovább állva a Bauhaus egyik első és legifjabb hallgatója, majd mestere lesz. Később hazajön, de zsidó származása miatt nem tervezhet, így elhagyja az országot és a kontinenst is: az Egyesült Államokban telepedik le. Igaz, a magyarokat azért ott se fogadja mindenki tárt karokkal: a filmben elhangzik, hogy sokan kommunista ügynökökként tekintettek rájuk az ötvenes években - függetlenül attól, hogy mikor is érkeztek.
Ennek a sorsnak köszönhető, hogy míg Európában elsősorban bútortervezőként emlgetik (csővázas székeit mindenki ismeri), Amerikában mint építészt tartják nagyra. Persze a „nagyra tartás” azért ott sem olyan egyértelmű: a nemzetközi szakmai felháborodás ellenére épp a közelmúltban pusztították el egy jelentős alkotását.
A filmben kirajzolódik, hogyan kapta első megrendelését, és hogyan vitte sikerre a rá jellemző családiház-formát, melyet később olyan sokan másoltak: a pillangószárnyas tetejű, két elkülönített részre oszló lakóépületet. Közben nagyon sok érdekességet tudunk meg róla - melyek közül persze jó néhány nekünk, magyaroknak igazán érdekes. Hogy mondjuk a barátai Lajkónak szólítják az archív felvételeken (a középső neve Lajos volt), hogy emlegetik a „híres, hírhedt gulyását”, vagy hogy számára egész életében a népi építészet maradt az inspiráció egyik fő forrása - mindenek előtt természetesen azé a tájé, ahol felnőtt.
Ha már magyarok. A mindenki által ismert Moholy-Nagy István mellett feltűnik a filmben Kepes György is, akinek a nevét sokkal kevesebben hallották. A festő-fotóművész még Berlinben csatlakozott az egykori bauhausosokhoz, majd velük érkezett Amerikába. Fontos szerepet játszott az ottani modernista művészeti életben, Breuer egy házat is tervezett neki. (Egyáltalán nem tartozik a filmhez, de talán érdemes megjegyezni: halála előtt Egernek adományozta több mint kétszáz művét, amelyek ma a Kepes Intézetben láthatók.)
Na de vissza a mozihoz! A Breuer bohémjainak a legnagyobb erőssége, hogy miközben megismerjük az építész pályájának egy szakaszát és műveinek egy kis részét, legalább akkora hangsúlyt kapnak a filmben a megrendelők is. Azt mutatja be, kik voltak, akik Breuer-házakat rendeltek akkoriban a vidéki Amerikában. Olykor nem is egyet, hanem időről időre újat. Hogyan éltek, hogyan tartották a kapcsolatot egymással, az építésszel és hogyan használták a nekik épült otthonokat. Egyáltalán miért terveztettek házat Breuerrel és miért pont olyat, amilyet.
A film egyik fő erőssége, hogy nem csak archív felvételekkel, meg művészettörténészekkel bontják ki az építészettörténetet. Az egykori megrendelők fiai, lányai, unokái szólalnak meg. Elmondják, milyennek látták gyerekként a házat, a saját szüleiket. Mit szóltak a historizáló villák közt feltűnő modernizmushoz a szomszédok.
Aki ilyen extravagáns házat építtetett akkoriban, az általában maga sem volt szokványos figura. Nem volt szokványos az életmódjuk sem. A tóparti villáikban rendezett partikon nem csak Bauhaus-művészek, de olykor Arthur Miller, Robert Redford vagy Paul Newman is feltűnt.
A film egyszerre építészettörténet, életrajzi film, egy kor és egy társadalmi réteg tökéletes rajza, sőt kicsit családregény is.
Nekem nagyon tetszett. Ha titeket is érdekel, március 5-én szombaton, 17:00-tól nézhetitek meg a Toldi Moziban. A fesztivál teljes programját pedig itt találjátok meg.