Keresés

A többszintes Nyugati pályaudvartól Szingapúr elképesztő autószabályozásáig. Podcast Vitézy Dáviddal

Hölgyeim és Uraim, itt az Auditorium harmadik évada! (Valójában csak a második, mivel tavaly kezdtük, de mivel külön van tavaszi és őszi évad, így jobban hangzik.) A Magyar Építőművészek Szövetségének podcastjáról van szó, melynek én vagyok a szerkesztő-műsorvezetője, a Madaz pedig a gyártója. A témája pedig a


fenntartható építészet.

Ennek a kifejezésnek mindkét tagját igyekszünk tágan kezelni: szóba került már a podcastban műemlékvédelemtől a vidékfejlesztésen át a tájépítészetig nagyon sok minden. A fenntartható várostervezésről Budapest főépítésze, Erő Zoltán is beszélt tavaly, ezt a fonalat idén Vitézy Dáviddal vettük fel újra.



Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője talán a legismertebb közlekedési szakember idehaza, aki a BKK alapító vezérigazgatójaként elég sokat tett már a fenntartható közlekedésért. Az ő vezetésével kezdett kiépülni a budai fonódó villamoshálózat, indult el a MOL Bubi és tömtek be több gyalogos és autós aluljárót, hogy a szelídebb felszíni közlekedési megoldások kerüljenek előtérbe.



A tervezett Nyugati Pályaudvar részlete. Forrás: Grimshaw Architects / BFK

Kérdezhettem volna úgy is, mint a Közlekedési Múzeum főigazgatóját, hiszen ott is elég izgalmas fejlesztések zajlanak, de arról már mesélt a hallgatóknak Golda János építész az Auditórium egy korábbi adásában. Szóval most kifejezetten a városi közlekedés fejlesztése volt terítéken és rendkívül izgalmas témákat érintettünk.


Szóba jött


  • Szingapúr, ahol kiszámolták, hány autót bír el az úthálózat és annyi rendszámot adtak ki: új rendszámok nincsenek, az új autóhoz egy régiének a rendszámát kell megvenni.

  • Moszkva és Boston, ahol a trolikat elektromos buszokra cserélik, mert most épp ez a divat, pedig az előbbiek jóval környezetkímélőbbek, mint az utóbbiak.

  • Hollandia, ahol arányaiban nem kerékpározik sokkal több belvárosi polgár, mint nálunk, csak ott a vonattal kombinálva sikerült elérni, hogy az agglomerációból érkezők is kerékpárt használjanak.

  • Az új Nyugati pályaudvar többszintes vasúti rendszere, melynek alsó szintje a föld alatt folytatódik majd a Duna túloldalán, alatta pedig a Szentendrét Csepellel összekötő 5-ös metró megállója lesz.

Hallgassátok meg, nagyon izgalmas beszélgetés volt!


Hogy mi is az az Auditórium? Egy podcastsorozat, amit a Magyar Építőművészek Szövetségével indítottunk, hogy öt epizódon keresztül adásról adásra bemutassunk egy-egy épület-újjászületést, és egy-egy építészt, aki az adott házat újraálmodta. A gyártásért a Madaz felel, az egyes cikkekhez pedig képeket, linkeket és tartalmakat az Építészfórumon találtok.


Ha valakinek nem teljesen tiszta, mi is az a podcast, akkor annak ajánlom az egyik legkitűnőbb magyar példa, Az élet meg minden honlapját, ahol Tóth Szabolcs Töhötöm részletesen elmagyarázza az egészet.


Aki nem itt, beágyazva szeretné meghallgatni a műsort, az természetesen megtalálja az ismert podcastlejátszókon: Apple, Spotify, Google.


Ha pedig nem csak podcaston szeretnél építészeti meséket hallgatni, akkor gyere el velem sétálni egyszer, vagy olvasd el valamelyik könyvemet!



334 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Erről a témáról forgatott egy többrészes riportot az ATV Heti Naplója. Igaz, ők ennél egy ütősebb címet adtak a műsornak, hogyaszongya: Oda Buda is? – Horror az agglomerációban! Persze hiába udvariask