Keresés

Emlékeztek, milyen klassz volt a Millenáris Park? Podcast az egyik alkotóval, Tihanyi Dominikával

Frissítve: 2021. nov. 9.


Tihanyi Dominika Fotó: Fekete Csaba
Tihanyi Dominika. Fotó: Fekete Csaba


Frissen végzett egyetemista voltam, amikor átadták a Millenáris Parkot - de eszembe sem jutott, hogy az alkotói is frissen végzett egyetemisták. Csak az, hogy mennyire szuper klassz az egész, mennyire ismeretlenül új, vagány.


Tó, aminek a széle vízesés szerűen omlik le, amelynek a közepéből fák nőnek ki, amely felett úgy sétálhatsz át, hogy látod a vizet a talpad alatt, és amelynek a partján egy extrém izgalmas pavilon áll. Padok, amelynek az ülőfelülete gyep. Mobil cserjék és fák, amiket arrébb tolhatsz. Szőlődombok, amelyeket üvegfalak metszenek ketté. Hihetetlenül kísérletező volt, forradalmian új és egyedülálló egész Magyarországon.



A frissen átadott Millenáris madártávlatból. Fotó: ujirany.hu

Sajnos csak mesélni tudunk róla a gyermekeinknek, ugyanis hiába kapott Európa Nostra díjat, ma már szinte nyomát se találni az egykori kreativitásnak. A parkot gyakorlatilag felszámolták (a létesítmény nevéből is kivették a "park" szót). Igaz ugyan, hogy a mellette felhúzott Millenáris Széllkapu is számos szellemes megoldást tartalmaz és igen jó alkotás (hosszan lelkendeztem is róla itt a blogon), mégsem olyan formabontó és újító, mint az elődje volt a maga korában.


Bár a régi Millenáris Parkot megszüntették, alkotócsapata, az Újirány csoport azóta is folyamatosan aktív, és számos nagy sikerű projektet tudhat magáénak a Zsolnay-negyedtől a Budapest Plázsig. Éppen ezért nagyon örültem, amikor Tihanyi Dominika, az iroda egyik alapító, vezető tervezője elfogadta a felkérésünket és az Auditórium* podcastban beszélgethettem vele:


(Ha nem beágyazva szeretnéd meghallgatni az adást, akkor természetesen megtalálod a Spotify, az Apple, a Google és más podcastlejátszók kínálatában is!)


Persze nem a nosztalgia volt az adás témája, hanem a fenntarthatóság. A Millenáris mellett a Teleki tér, egy most folyó irodaházpark-kísérlet és számos jó külföldi példa is szóba került. Hallgassátok meg, tényleg nagyon izgalmas!


Fotó: ujirany.hu


*Hogy mi is az az Auditórium? A Magyar Építőművészek Szövetségének podcastja, melyben régi épületek újrafelhasználásáról és a fenntartható építészetről beszélgetek építészekkel. Az őszi évad első adásában Erő Zoltán a világvárosok legfőbb problémájáról, a szétterülésről mesélt, a másodikban Fajcsák Dénes az elnéptelenedő magyar falvakról.


A 2021-es tavaszi évad öt adással jelentkezett:


A gyártásért a Madaz felel, az egyes cikkekhez pedig képeket, linkeket és tartalmakat az Építészfórumon találtok.


Ha valakinek nem teljesen tiszta, mi is az a podcast, akkor annak ajánlom az egyik legkitűnőbb magyar podcast, Az élet meg minden honlapját, ahol Tóth Szabolcs Töhötöm részletesen elmagyarázza az egészet. Aki nem itt, beágyazva szeretné meghallgatni a műsort, az természetesen megtalálja az ismert podcastlejátszókon: Apple, Spotify, Google.



Ha nem csak podcaston szeretnél építészeti meséket hallgatni, akkor gyere el velem sétálni egyszer, vagy olvasd el valamelyik könyvemet!

472 megtekintés